2010. december 29., szerda

Mag TV felvétele 2010. évi előadásunkról

A MAG Televízió volt olyan kedves, hogy felvette előadásunkat, és mindannyiunk számára megtekinthető formában közzétett: 

KözépPont Kórus 2010, vez: Street Gábor
Teljes koncert + interjú
(25', MAG TV, egy kamerás)

Az adventi gyermekkórus műsora 0:00 - 25:00-ig tart, és még egy ráadás is látható/hallható.
Az előadásról szóló interjú 58:30-kor kezdődik.


KözépPont Kórus 2010, vez: Street Gábor


Boldog új esztendőt kívánok mindenkinek!
Remélem, hamarosan újra találkozunk!
üdv, Street Gábor


2010. december 6., hétfő

Felhívás - 2010.

Sziasztok!

Akik láttátok, vagy benne voltatok, írjatok ide a megjegyzésbe gondolatokat, érzéseket, beszámolókat, milyenek voltak a próbák, mire számítottatok, ehhez képest milyen lett, melyik rész volt a legtutibb számotokra...

Vigyázzatok, ne rólam, hanem a próbákról, készülődésről, előadásról és magatokról írjatok ide.
(tudjátok, amit a próbákon mondtam, hogy én vagyok a legszebb, azt csak azért mondtam, hogy akkor rám figyeljetek. ezt megtettétek, köszönöm. most itt ti nyilatkozhattok)

Nyilvánuljatok hát meg pár sorban, vagy sok sorban. Kinek mire fussa erejéből, energiájából, kedvéből. Kíváncsian várom nmindegyiket. Kritikák és javaslatok is jöhetnek.

Az aláírást ne felejtsétek el!
(keresztnév vagy becenév, osztály, település)!
(példa: Huba, 8.a, Dabas)

Majd töltök fel fényképeket is, ha kapok...
Addig is pusszantás mindenkinek!
SG

2010. november 30., kedd

Főpróba - 2010. november 27.

Szombaton megejtettük az összkari-zenekari főpróbát a helyszínen (Kossuth Zsuzsanna Szakközépiskola, Dabas). Kemény 2 órán keresztül - na jó, kis időt szakítottunk egy üdítőre és egy-egy hatalmas kakós csigára - sorrendbe raktunk mindent.

Összefoglaltuk jól az elmúlt évet, mint ahogyan ezt adventkor szokás és érdemes: megénekeltük és eljátszottuk, hogyan ébredezik a természet, hogyan nyílnak a virágok, hogyan éled fel bennünk a szerelem, hogyan tör ki a vakáció, hogyan szaladgálunk, ugrabugrálunk a tágas réten, miközben a rekkenő hőségben ránk tör a zivatar, és lepotyog a makk is a fákról..., és ősszel, amikor becsöngetnek, és okosodás közben cseverészünk, nevetgélünk is, majd elérkezünk a mai naphoz, Ádvent időszakához, amikor csilingelő zenekar kíséretében legféltettebb imáinkat dúdoljuk el. Azt hiszem szép élményt okoztunk mindannyiunknak.

Lenyűgöző és megtisztelő az a figyelem és fegyelem, amivel a gyerekek és tanáraik a próbákon mindvégig koncentrálnak és muzsikálnak. Köszönöm mindannyiótoknak! Szuper koncert ígérkezik...
üdv, SG

KözépPont Kórus 2010, vez: Street Gábor

KözépPont Kórus 2010, vez: Street Gábor


KözépPont Kórus 2010, vez: Street Gábor

KözépPont Kórus 2010, vez: Street Gábor

KözépPont Kórus 2010, vez: Street Gábor



(a képeket Jasper Emese készítette)

2010. november 28., vasárnap

Karácsony felé

Karácsony felé

Kis szobánkban félhomály van,
– Már lement a nap talán –
Szép kettesben, néma csendben ülünk egymás oldalán.
Feleségem kis kezében
Tartogatja a kezem,
Haja fodra homlokomra
Esik lágyan, érezem

Permetező havas eső
Verdesi a födelet,
Hószitáló, angyaljáró
Szent karácsony közeleg.
Oh ha lelkem mélyén lelnem
Egy sugárt lehetne még,
Melyből régen, a szent éjen
Lelkem fénnyel eltelék.

Képzeletbe’ szárnyra kelve,
Multam képeit kergetem
Földön, égen… S feleségem
Megszorítja a kezem.
S rám hajolva azt susogja
Édes hangon, csendesen:
„Angyal röptét, ide jöttét
várod-é, mondd, kedvesem?”

Jó kedv látszik, mosoly játszik
feleségem szemiben.
„Mi tagadás, angyalvárás
kedves dolog volt nekem.
Oh ha úgy még hinni tudnék,
Mint hajdanta gyermekül,
A szent estve várva, lesve,
Angyalunk, míg bérepül.

Oh de vége, – a mesébe'
Hinni többé nem tudok,
Fönn az égbe’, pára légbe’
Nem lakoznak angyalok.
Ha leéljük, elfecséljük
A szép gyermekéveket, –
Szárnyatörve hull a földre
Az erőtlen képzelet!...”

Elborongva,’ gondolkodva,
Arczom is mind komorabb,
De mint felhő mögül feljő
És verőfényt szór a nap:
Feleségem, – míg szemében
Mosolynak hajnalja kél, –
Oldalamnál boldogan áll,
S édes hangon így beszél:

„Oh ne hidd el, hogy a hittel
Leszámolhat az idő,
Bár napunk már délfelé jár,
S útja szűkül, árnya nő, –
Élve hitben, égiekben
Bizzék szívünk, míg dobog:
Fönn az égben, örök fényben,
Vannak, élenek angyalok!

Vannak, élnek a nagy égnek
Földre szálló követi,
S a hol járnak, a kis szárnyak
Nyomát öröm követi.
Kik jöttükben, bíznak itt lenn,
Fölverik azok lakát, –
Oh a nagy ég elküldi még
Hozzánk is kis angyalát!”

Imigy szólva oda hajtja
Kebelemre szép fejét,
Hajnal pirja elborítja
Homlokát, tekintetét.
S hangja nincs bár, – szavainál
Szebben szólnak a szemek,
És megsusogják, elárulják
Édes titkát szivinek.

Örömtölten, szégyenülten
Átkarolom vállait:
„Hát betöltöd, létre költöd
Lelkem legszebb álmait?
Légy megáldott, – újra váltod
Már-már megtört hitemet…
Üdvvel ér föl ez az égből
Számomra jött izenet!”

S mást feledve, képzeletbe’
Lelkem úgy elandalog,
Megújulva hiszek újra
Bennetek, kis angyalok.
Egy mi nékünk lesz vendégünk,
Küldje ég mihamarabb,
S hétköznap bár, ünnepnapnál
Ünnepibb lesz az a nap!...

Kis szobánkban napvilág van,
– Itt van a hajnal talán –
szép kettesbe’, beszélgetve
ülünk egymás oldalán.
Tiszta fénnyel, szép reménnyel
Van betöltve kis lakunk:
Várva-várjuk, alig várjuk
Jöttödet, kis angyalunk!

Legifj. Szász Károly

2010. november 25., csütörtök

Néhány kép a szombati próbáról, amit Kakucson az Általános iskolában tartottunk.

KözépPont Kórus 2010, vez: Street Gábor

KözépPont Kórus 2010, vez: Street Gábor

KözépPont Kórus 2010, vez: Street Gábor

KözépPont Kórus 2010, vez: Street Gábor

KözépPont Kórus 2010, vez: Street Gábor
(a képeket Jasper Emese készítette)

2010. november 23., kedd

A zenekar tagjai

Bemutatom a kórusunkat kísérő zenekar tagjait:
  • Varró-Gyapay Szilvia, hegedű, furulya
  • Dr. Varró Dániel, gitár, mandolin
  • Gyapay Kinga, nagybőgő
  • Szálka Zsuzsanna, fuvola
A Múzsák Alapfokú Művészeti Iskola (Dabas) növendékei:
  • Garajszki Gábor, marimba
  • Béres Benedek, harangjáték

2010. október 9., szombat

Dalszövegek és dalok (2010.)

Sziasztok!

Itten közlöm a dalszöveget!

Alábbiakban pedig a dalokat egyenként, hogy mielőbb fülbe másszanak és jól megtanulhassátok:

  1. Tavaszi szél vizet áraszt
  2. Napot is szeretek (2. versszak is felénekelve!)
  3. Szélről legeljetek
  4. Zivatar
  5. Galagonya
  6. Legelgetett a bárány Jászolban a szalmán
Alábbiakban pedig a dalokat egyenként, hogy mielőbb fülbe másszanak és jól megtanulhassátok:

Jó gyakorlást!

A próbák rendjéről itt olvashatsz.

üdv, Street Gábor

2010-ben is Adventi koncert

Sziasztok!

Bizony, már tavaly óta készülődünk, egyeztetünk az Ország Közepe Többcélú Kistérségi Társulással, és örömmel jelenthetem be, hogy idén is összejövünk mintegy 200-an a Dabason és a környéken élő gyerekekkel, hogy Adventkor tartsunk egy hatalmas koncertet, amit ezúttal a Felső-Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesület támogat. Előre is köszönjük a bizalmat!

Ezen a blogon minden fontos információt megtalálsz, ha velünk szeretnél énekelni!
BÁRKI CSATLAKOZHAT a Dabas és kistérségében bármelyik iskolából, aki eljön a próbákra, és megtanulja a dalokat, meg azt a pár huncut hangzást, amit a próbákon fogunk megismerni, és kigyakorolni. Beszélj az énektanároddal és megmondja, mikor melyik buszra kell szállnod, ugyanis a próbákra külön buszjáratokat szervezünk.

A próbák rendje így alakul:

2010. október 16. 10:00-12:00, Örkényi Művelődési Ház (ide várjuk az Örkény, Pusztavacs, Hernád, Tatárszentgyörgy és Táborfalva iskolásait)
2010. október 16. 13:00-15:00, Kakucs tornaterem (ide várjuk az Inárcs, Kakucs, Újhartyán, Újlengyel iskolásait)
Dabasról sajnos nem jelentkeztek iskolák.

2010. október 30. 10:00-12:00, Kakucs tornaterem

2010. november 20. 10:00-12:00, Kakucs tornaterem
2010. november 27. 10:00-12:00 főpróba, Kossuth Zsuzsanna Szakközépiskola sportcsarnoka, Dabas


A próbákra hozz magaddal szendvicset, kis üdítőt, és váltócipőt!!

ELŐADÁS: 2010. december 4. 16:00-18:00,
Kossuth Zsuzsanna Szakközépiskola sportcsarnoka, Dabas
(a belépés díjtalan)

Dalszövegeket és a dalokat majd a következő bejegyzésen töltheted le, hamarosan felteszem őket.

üdv, Street Gábor


2010. július 7., szerda

2008. november 30.

KözépPont Kórus, vez: Street Gábor
Hát az úgy volt, hogy még augusztusban Rácz Judit megkeresett, hogy elvállalnám-e a zenei vezetését a kistérség gyermekeiből verbuvált Adventi kórusnak. Az ismeretség 2000-ben kezdődött, amikor dabasi és környékbeli zenészekkel, énekesekkel és zeneszeretőkkel előadtuk Illés Lajos Magyar Ének c. rockoratóriumát, és sokak mellett önzetlen támogatóra találtam benne és barátaiban is. A sok szereplővel, sok nézővel, sok koncerttel a térségben nagyszabásúra sikerült a produkció, Judit kissé megalomán ötlete tökéletesen passzolt ennek eszmeiségéhez. Szerintem is nagyon szorosan élnek együtt egymás mellett ezek a települések: pl. a Táncsics Gimiben nekem is volt újhartyáni osztálytársnőm, akinek a kistestvére még a helyi általános iskolába járt, a szomszédja pedig az örkényi szakközépiskolába, a hernádi nagymamám Dabasra jár az "SZTK"-ba. Telitalálatnak véltem ezt a kulturális összejövetelt a DDS-ben.
KözépPont Kórus 2008, vez: Street Gábor
Azon túl, hogy nagyon megörültem Judit hívásának, egyrészt, hogy emlékszik még arra az előadásra, másrészt, hogy alkalmasnak lát az ötletének életre hívására, meg is ijedtem: több száz gyermek danolásáról álmodozott, az pedig nagy felelősség. Pláne az a kritérium - inkább engedmény -, hogy bárki jöhessen énekelni, ne csak az énekkarosok, vagy zeneileg képzett gyerekek. Éppen ezért a műsornak nagyon változatosnak kell lennie, nagyon függ attól, hogy hány gyereket sikerül megmozgatnunk. Vajon mi az, ami az iskolásoknak sikerélmény, a közönségnek érdekes, úgy, hogy a nem túl magasra lőtt mérce is nyújtson szép élményt, meghitt adventi előadást egy ilyen muzikális hatásvadászaton? Természetesen nagyon tetszett a feladat, fel is pörgött az agyam, estére már gondolataimat jegyezgettem fel kis cetlire. Ekkor gondoltam arra, hogy Madarász Iván Sába királynő c. műve alapján, és a Halastó kórusban (www.halasto.com) Halas Dóra, Tóth Árpád és Rubik Ernő barátaim által vezetett kórus-improvizációiból merítek majd további ötleteket.

KözépPont Kórus 2008, vez: Street Gábor
Egyéb elfoglaltságaim miatt október elejére állt össze a műsor, amihez a szép adventi népdalokat Tóth Árpádtól kaptam. Ezeket felénekeltem számítógépre, az mp3-akat feltöltöttük a kistérség honlapjára, és megküldtük a közreműködő pedagógusoknak az elérhetőséget, akik a gyerekekkel letöltötték, úgy ismerkedtek a dalokkal. Amikor október 24-én egymás után három helyszínen (Inárcson, Örkényen, Dabason) próbát tartottunk a környező településekről odasereglett és buszokkal odaszállított gyermekekkel, akkor már többeknek ismerősek voltak a dalok. Alapvetően nagyon keményen dolgoztunk: a gyerekek kis szünettel megszakítva 2 órán át rendületlenül figyeltek, tanulták a dalokat, a zaj/zörej-keltő effekteket. Olykor jókat nevettünk, és elcsodálkoztunk, amikor valami érdekes hangzás, néha amolyan angyali hangulat jött ki. Ezek a kórusimprovizáció - kimeríthetetlen és tetszőleges kombinációkkal megújítható - tárházából szedett hangutánzó, zenei huncutságok az újdonság erejével hatottak a gyerekek és úgy tudom, a pedagógusok számára is. Öröm és nagy tanulság volt velük alkotni.
KözépPont Kórus 2008, vez: Street Gábor
Na a Sportcsarnok, az lenyűgözött mindenkit. Kicsit aggódtunk is, hogyan fogjuk beénekelni, nem veszünk-e el a hatalmas térben. Két novemberi vasárnapon egy-egy nagy próbát tartottunk a csarnokban, és egy picit a koncert előtt. A közönség közötti bevonulás igen nagy egyéni felelősséget rótt a gyerekekre, hiszen minden párosnak magának kellett elkezdenie a gyönyörű csángó imádságot, és önállóan énekelni. Így a különböző fázisban - látszólag összevissza - szóló, ugyanazon dal hömpölyege egy roppant érdekes zsongássá alakult.
KözépPont Kórus 2008, vez: Street Gábor
A Dabasi Dobos Fesztiválon hallottam Valenytik Annát szavalni, még aznap felhívtam, hogy részt venne-e ebben a műsorban egy dal és egy próza erejéig. Nagyon lelkesen igent mondott, de közbelépett betegsége nem tehette lehetővé a próbákra járást és a fellépést. Ezúton kívánok neki mielőbbi jobbulást és jó egészséget! Emberségességéről tanúskodik, amikor felajánlotta az általa gondosan összeszerkesztett szöveget, ami alá érdekes hangulatokat festettünk meg a gyerekekkel a zaj-effektek segítségével, és rögtön ajánlott maga helyett másokat, hogy a műsort abban a formában meg tudjuk valósítani, ahogyan vele elképzeltük. A szóló éneket végül Harmincz Nóra, a narrátor szerepét Balogh Ferenc vállalta el. Hangszeres kíséret - biztos támasz - nélkül nagyon nehéz tisztán énekelni, ezért rendkívüli segítséget kaptunk Joóné Szőnyi Adrienntől, aki bársonyos furulyáján olyan szépen vezette elő a dalokat, hogy öröm volt rá belépni. 5 barátunk pedig önként csatlakozott gitárkíséretével. Nagyon hálás vagyok a közreműködésükért. Úgy láttam, a gyerekek is meg voltak elégedve a "vendégművészeinkkel", csodálattal figyelték őket.
KözépPont Kórus 2008, vez: Street Gábor
A koncerten pedig teljesen el voltunk bűvölve, mindenki úgy ragyogott, hogy én meg ettől voltam elvarázsolva, és valószínűleg így doppingoltuk egymást körbe-körbe. A fények, a rengeteg ember, a soklelkes csönd, a zsongás, a melódiák, a közös öröm, a felszabadultság.

KözépPont Kórus 2008, vez: Street Gábor
Mindenképpen szeretném elmondani, hogy Rácz Judit és Kocsír Anikó annyi mindent megszerveztek a háttérben, hogy ezzel egy kiegyensúlyozott művészi vezetővé léptettek elő. A kistérségi irodában munkatársaikkal nyitottak voltak az ötleteimre, tanácsaimra: megfogadták, továbbfejlesztették, elintézték, "legyártották". Egy ilyen grandiózus, mintegy 20 iskolát (igazgatókat, tanárokat, polgármestereket, 200 tanulót), számos közreműködőt (sportcsarnokot, hangosítókat, pólókészítőket, buszvezetőket, nyomdát stb.) érintő produkcióban mindig adód(hat)nak nehézségek, konfliktusok, amiből felém soha semmi sem jutott el. Nekem ebből az egymásra utalt közös munkából mindig az előkészített, az örömteli, látványos, és az azonnal meghálált rész jutott: a megszólaló harmóniák, a résztvevő gyerekek és pedagógusok kedvessége, csillogó szeme, vidám mosolya.
Köszönöm a felkészítő pedagógusoknak, szülőknek a segítséget, hogy gardírozták a gyerekeket, hogy elfogadtak engem annak ellenére, hogy nem vagyok pedagógus, ének-zene tanár, sem zenész, hanem csak egy lelkes közvetítője a kórusimprovizációs szemléletnek, amit a Halastóban fejlesztgetünk. Köszönöm a Kistérségi Társulásnak az irántam és a produkció iránt tanúsított bizalmat, és a lehetőséget. A közönségnek a résztvevők nevében az elismerő tapsot, igazán jólesett mindannyiónknak. De ne feledjük, hogy a legnagyobb érdem a gyermekeké (kórustagok, szólisták, furulyások), mert szerintem ők mutatták meg, hogy mire is képesek igazán, bármelyik településen is élnek, bármelyik iskolába is járnak!

Boldog adventet és karácsonyt mindenkinek!

KözépPont Kórus 2008, vez: Street Gábor

Street Gábor
2008. december 1.


Ezt írták a Kakucsi Lapozgatóban:
KözépPont Kórus 2008, vez: Street Gábor